Döbbenetes számomra, hogy sok ember még ma is úgy gondolja, teljesen rendjén való, ha néha elcsattan egy-két pofon egy párkapcsolatban. Hiszen az csak a szerelem, a szenvedély jele. Mekkora tévedés... hiszen a verésnek köze nincs a szerelemhez...
Évezredek óta tűrik a nők a pofonokat - de ez a téma nagyon ritkán kerül be a művészetbe. Nan Goldin volt az első, aki nem szégyellte megmutatni saját veréstől eltorzult arcát, műalkotássá emelve saját magaláztatását. Képének címe: "Egy hónappal azután, hogy bántalmazták" - a képet elnézve, döbbenetes verést kaphatott, ha még egy hónappal később is ilyen ijesztően nézett ki.
Persze nem ez volt az első alkalom, hogy Nan Goldin pofonokat kapott az élettől. Mindössze 12 éves volt, amikor nővére öngyilkos lett. Pár hónappal később a kislányt szinte sokkolta a tény - nem is emlékszik a testvére arcára. Azért kezdett fotózni, hogy soha többé, senkit ne feledhessen el. De fényképei hamarosan túlnőttek a családi fotózás keretein, mert olyan közegbe került, ahová korábban egy fotóst sem engedtek be. 14 évesen elszökött otthonról, és zűrösebbnél zűrösebb társaságokba keveredett. Végül homoszexuálisok és transzvesztiták fogadták be a kóborló lányt, és közöttük nőtt fel. Ők lettek a legjobb barátai, és kedvenc modelljei - ő pedig szorgosan dokumentálta életüket, halálukat és szerelmi életüket. Olyan őszinteséggel, ahogyan korábban senkinek nem sikerült, hiszen nála jobban senki nem ismerte ezt a világot. Hihetetlen erejű fényképeinek erőssége a történetmesélés. Sorozatot készített egyik legjobb HIV pozitív barátja haldoklásának stációiról. De díjnyertes sorozatában, "A szexuális függőség balladájában" is az örök magány, és a szerelem elmúlásának fájdalma jelenik meg, még akkor is, ha képein gyakran szeretkező párokat láthatunk. Modelljeinek szeméből tisztán sugárzik a fájdalom, a számkivetettség és a magány, amelyet ő maga is jól ismer. Bár tehetségének köszönhetően a legjobb művészeti iskolákba járt, és számos ösztöndíjat nyert, a magánéletben nem találta meg a boldogságot. Több agresszív, boldogtalan szerelmi kapcsolat után ma egyedül él.
Read more
Évezredek óta tűrik a nők a pofonokat - de ez a téma nagyon ritkán kerül be a művészetbe. Nan Goldin volt az első, aki nem szégyellte megmutatni saját veréstől eltorzult arcát, műalkotássá emelve saját magaláztatását. Képének címe: "Egy hónappal azután, hogy bántalmazták" - a képet elnézve, döbbenetes verést kaphatott, ha még egy hónappal később is ilyen ijesztően nézett ki.
Persze nem ez volt az első alkalom, hogy Nan Goldin pofonokat kapott az élettől. Mindössze 12 éves volt, amikor nővére öngyilkos lett. Pár hónappal később a kislányt szinte sokkolta a tény - nem is emlékszik a testvére arcára. Azért kezdett fotózni, hogy soha többé, senkit ne feledhessen el. De fényképei hamarosan túlnőttek a családi fotózás keretein, mert olyan közegbe került, ahová korábban egy fotóst sem engedtek be. 14 évesen elszökött otthonról, és zűrösebbnél zűrösebb társaságokba keveredett. Végül homoszexuálisok és transzvesztiták fogadták be a kóborló lányt, és közöttük nőtt fel. Ők lettek a legjobb barátai, és kedvenc modelljei - ő pedig szorgosan dokumentálta életüket, halálukat és szerelmi életüket. Olyan őszinteséggel, ahogyan korábban senkinek nem sikerült, hiszen nála jobban senki nem ismerte ezt a világot. Hihetetlen erejű fényképeinek erőssége a történetmesélés. Sorozatot készített egyik legjobb HIV pozitív barátja haldoklásának stációiról. De díjnyertes sorozatában, "A szexuális függőség balladájában" is az örök magány, és a szerelem elmúlásának fájdalma jelenik meg, még akkor is, ha képein gyakran szeretkező párokat láthatunk. Modelljeinek szeméből tisztán sugárzik a fájdalom, a számkivetettség és a magány, amelyet ő maga is jól ismer. Bár tehetségének köszönhetően a legjobb művészeti iskolákba járt, és számos ösztöndíjat nyert, a magánéletben nem találta meg a boldogságot. Több agresszív, boldogtalan szerelmi kapcsolat után ma egyedül él.