Számomra a festészet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy bár az anya alakja a leggyakoribb festészeti témák egyike, a szülés művészeti bemutatására sokáig nem került sor. Persze ez nem meglepő - hiszen férfiaknak mindig is tilos volt jelen lenniük.
"Isten ad életet" - olvashatjuk Monica Sjoo képén az eretnek feliratot. Mert bár a mondat igazságát senki nem vitatja, maga a kép olyan jelenetet ábrázol, amelyet előtte a nyugati festészetben senki nem látott. Egy szülő nőt, aki éppen életet ad. Állva. És nemcsak a nemi szerve látszik, de az is, hogyan bújik ki belőle a gyerek. A kép minden részlete minden naturális, igazi - kivéve az anya arca. Egyfajta örökkévaló, isteni van benne, olyan, mint a jin és jan, vagy az árnyékba borult félhold. Mögötte a bolygók, alatta a föld. És az anya valóban istenné magasztosul - ő az, aki életet ad.
A festőnőt saját fiának születése inspirálta a kép elkészítésére, aki 1961-ben otthon született a gyengéd szülés leboyeri elvei szerint. A festőnő azt állította ez az élmény olyan erőt adott ez számára, amitől szinte istennőnek érezte magát. A kép azóta is folyamatosan botrányokat kelt, vádolták már közszeméremsértéssel és istenkáromlással is. Számomra csodálatos műalkotás. És tökéletes példája annak, hogy igenis vannak női témák, és ebben semmi rossz nincs. És persze azt is példázza, hogy mennyire eretnek a gondolat is, hogy egy nő eltérhet a klasszikus festészeti kánontól és női módon közelíthet egy témához.
Az újszülöttek világrajötte ugyanis évezredeken át zárt ajtók mögött zajlott, és a szobában (kunyhóban) nem volt helye férfinak, legyen az bármilyen kíváncsi festő. Így a férfi festők témái közül személyes tapasztalat híján kiesett a születés maga. Az anyaság a férfiak számára Szűz Mária magasztos alakjában testesült meg, aki lesütött szemét a pocakjára teszi, majd kezében tartja az újszülöttet. Ami a kettő között történt nagyobb titok, mint maga a fogantatás. Így képeik jobb híján Mária szeretetét és anyai érzelmeit dicsérték. Pedig egy nő számára a szülés igenis központi téma.
Tagadhatatlan, hogy a szülés vízválasztó a nők életében - olyasfajta tapasztalás, amelyhez nem lehet könyvekből, vagy mások meséi által közel kerülni. Képtelenség elmondani, hogy mit érez közben az ember, milyen lelkiállapotba kerül, mennyire megváltozik idő és tér a vajúdás órái alatt és milyen a kitolás. Tagadhatatlan tény: a szülés összetett és kemény munka. Aki csak a babára figyel, az lemarad a lényegről - itt nem csak újszülött, de anya és család is születik vér, verejték és könnyek árán.És a végére, ha minden jól megy, a vajudás mérhetetlen fájdalmából gyönyörteljes extázis bontakozik ki, amikor az ember végre kézbe kapja gyermekét.
Mindez olyan mélységes női tudás és tapasztalás, amely teljességgel kívül esik a férfi festők látóhatárán. Márpedig hiba lenne lekicsinyelni a szülés elementáris erejű és jellemformáló erejét. Már a várandósság is olyan intenzív tanulási időszak, amely mentálisan, érzelmileg teljesen átváltoztatja a nőket. Az ember másként néz a testére: csoda nő benne, amelyet ő hozott létre, amely benne növekszik és amely nélküle nem lenne.
Az ezt követő szülés pedig olyan dolog, amire méltán büszke aki túl van rajta - óriási munka, csodálatos eredménnyel. Valóban áldott élmény annak megtapasztalása, hogy a női test a "semmiből" valami ilyen tökéleteset alkot, mint a születendő csecsemő és a legtöbb nő számára megdöbbentő a tény, hogy a saját testében ennyi erő van, és ennyire teherbíró. Nem csoda, hogy a gyermekszülés minden anyát földöntúli büszkeséggel tölt el. És ha nem orvosi esetként kezelik a szülő nőt, akkor számára a gyermek világra hozatalának pillanata szinte misztikus élménnyé válhat. Ebben a kontextusban a gyermeket szülő nő szinte életet adó istennővé magasztosul.
Ám a kép csak férfiszemmel nézve istenkáromlás - mert a mondat igazsága, miszerint "isten ad életet" utal arra is, milyen törékeny az emberi sors. És tehet bármit a nő, sőt akár az orvos is. Azért az anya és a gyerek élete igenis isten kezében van. Mert ő ad életet. És elvenni is ő tud.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése